Kedves Menyasszony – Vőlegény!
Valószínűleg az elején hatalmas lendülettel és örömmel kezdtél bele az esküvőd megszervezésébe, de az események sodrásában mindig eljön az a pillanat, mikor már az egész kezd egy szövevényes bűnügyi regényre hasonlítani, és ezért lassan az agyadra megy.
Te eljutottál már idáig?
Kezdenek már megfogalmazódni benned az alábbi gondolatok?
- Nagy a káosz az esküvőszervezésed körül…
- Már azt is bánod, hogy belekezdtél…
- Tartasz attól, hogy semmi nem sikerül úgy, ahogy eltervezted…
Ha nem, akkor kérjük, hogy MOST HAGYD ABBA AZ OLVASÁST!
_____________________________________________________
Ha ezek után mégis itt maradtál, akkor nagyon sok szeretettel köszöntünk, a – “JESSZUSOM, MOST HOGYAN TOVÁBB” – csapat táborában. Lehet, hogy ideges és stresszes vagy a közelgő esküvő miatt, de…
mi garantáljuk, hogy mindez elmúlik, ha te is eljössz a „Szervezd meg önállóan” nagy sikerű személyes konzultációnkra. A megbeszélés 2 óra időtartamú – mely alatt csak a te esküvőd és a te szervezésed lesz a legfontosabb téma. Felteheted kérdéseid, melyekre mi biztosan tudjuk a válaszokat és valamennyi félelmedet és bizonytalanságodat képesek leszünk eloszlatni, és a nehézségekre, problémákra megoldást találunk.
Sétálj be hozzánk a kérdéseiddel,
és távozz tőlünk a kész esküvőddel!

Mi kínálunk egy olyan lehetőséget, mely az esküvő teljes költségvetéséhez képest jelentéktelen kiadás lesz, de hatalmas hasznot és megnyugvást adhat neked!
Használd fel a mi tudásunkat, és több éves tapasztalatunkat a saját esküvőd tökéletesítéséhez! Egyetlen alkalom mely minden bizonytalanságodat tisztázhatja!
„Oltári” csapatunk összesen 14 éve foglalkozik esküvők, és rendezvények szervezésével is. Ezért sok-sok emlékezetes esküvő megszervezésére, és lebonyolítására lehetünk büszkék. Rengeteg elismerést kaptunk már szóban és írásban a Pároktól, Örömszülőktől, sőt még esetenként vendégektől is. Ezért bizton állíthatjuk, hogy van bőven szakmai tapasztalat a hátunk mögött.
A konzultáció díja: 9.500 Ft*
A konzultáció helye: 1141 Budapest Vezér utca 74. (Örs Vezér tértől 1 perc)
4.750 Ft értékű AJÁNDÉK UTALVÁNY azoknak, akik bíznak bennünk: Az eredeti 2 óra megbeszélésen felül, plusz 1 órára szóló utalvánnyal ajándékozunk meg, melynek témáját te választhatod meg. Egy későbbi időpontban további kérdéseket tehetsz fel, vagy készítünk közösen egy esküvői forgatókönyvet, mely sokat fog segíteni neked az esküvőd napján.

Bármely, a konzultációval kapcsolatos kérdésre készséggel válaszolunk a +3670 3 136 236 telefonszámon, vagy az info@eskuvokiskolaja.hu e-mail címen
Kizárólag előzetes egyeztetéssel, melynek hiányában sajnos senkit nem tudunk fogadni!
*A fenti ár az Áfát nem tartalmazza!


Kedves Ildikó és Ági,
Hát, végre megtörtént
Minden nagyon jól ment, nem volt semmi baki. Nagyszerű ötlet volt a forgatókönyv!
Mindenkinek ajánlani fogom, hogy esküvő előtt menjen el hozzátok.
Mindent köszi!
Üdv.
Edina
Hihetetlenül sok munkával járt az esküvőnk, megszervezése. Örülök, hogy rátok találtam, mert rengeteg olyan dologra hívtátok fel a figyelmem, ami egyedül eszembe se jutott volna. Nagyon sok új információval és szervezési tanáccsal lettem gazdagabb. Az esküvőm szervezése majdnem kész és alig várom már a nagy napot.
Köszi mindent lányok
Mint nálatok is elmondtam, csak kíváncsiságból mentem hozzátok. Azt hittem mindent tudok, szervezésben verhetetlen vagyok, mert a céges bulikat is mindig rám bízzák. De az esküvő tényleg egy külön műfaj! Hálás vagyok nektek
Gitta
Külön köszi a ruhatippet, bejött!
A mi családunkban az a szokás, hogy a szülők szervezik a gyerekeknek az esküvőt, hogy nekik ne keljen idegeskedniük miatta. Annak idején a miénket is a szülők intézték, ezért nem sokat tudtam a szervezésről. Nem is gondoltam hogy ennyi mindenre kell odafigyelni.
Még jó hogy van egy ilyen hely, ahol mindenben segítenek. Köszönöm. Magdi
Tényleg jól jött a segítség! Örülök hogy hozzátok fordultam, és köszönöm, hogy ennyire türelmesek voltatok velem
Fruzsi
Kedves Lányok!
Köszönjük a segítséget! Nagyon megnyugodtunk (végre!) Köszönjük az ajándékutalványt is, valószínű forgatókönyvet fogunk választani, de ez még nem biztos, még van időnk eldönteni
Csajok, ne hagyjátok ki, mert nagyon jóóóó
Szóval még egyszer mindent köszönünk, és sok sikert nektek
Zsuzsi és Gábor
Sziasztok!
Szuper, hogy rátaláltam erre az oldalra!!! Nekem másfél hónap múlva lesz az esküvőm, és ennyi pénz simán megér szerintem, ha segítenek!
A mi esküvőnk idén májusban lesz, de sajnos nálunk nagy a káosz, úgy örültem hogy megtaláltam ezt az oldat, mert így már látom a fényt az alagút végén.
Nagy szükségünk van erre a konzultációra így mi biztos hogy elmegyünk.
Keresni fogunk titeket telefonon.